You are here:
Hévízi Tófürdő

A Hévízi-tó különleges képződmény, hiszen ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a hévízi tőzegmedrű forrástó.

Hévíz - Tófürdő

A Tófürdő 2009-es rekonstrukciója során gyönyörűen felújították a fürdőépületeket. A tó közepén lévő téliesített épületből az öltözők kikerültek a déli (Festetics Fürdőház), illetve a nyugati oldalon lévő bejáratokhoz, ezáltal a tó közepén egy 2.500 m2-es fürdőház jött létre. Kialakult egy olyan fürdőtér, amelyet télen és nyáron is használhatnak a vendégek.
Hévíz a Balaton északnyugati csücskénél fekszik. A település az egyik legismertebb magyarországi fürdőzőhely. Itt terül el a világ legnagyobb melegvizű, biológiailag aktív, természetes forrástava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Az ernyedt, lebegő érzés a vízben, a ringatózó lótuszok és a fák zöldellő lombkoronája nyugtatja az idegrendszert, s együttesen a gyógyulás pszichikai elemét jelentik. Télen a kicsapódó gőzből párasapka képződik a tó felszínén, ami gátolja a víz lehűlését, ugyanakkor egy természetes inhalatorium alakul ki. amelynek 4,5 hektáros felszíne csábítóan gőzölög a fagyos téli tájban. A Hévízi tó természetvédelmi területen fekszik. A tavat körülvevő lápok, forrásbarlang és a tó is védett természeti ritkaság. A Hévízi-tó hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. Ez a kevert meleg víz táplálja a tavat. A tó vizének átlagos hőmérséklete nyáron 35-36 C, amely még a leghidegebb télben sem süllyed 26 C alá.

Szállás Hévízen

Toggle content goes here, click edit button to change this text.

A Tófürdő nyitvatartása

[go_pricing id=”tofurdo_nyitvatartas”]

A komplexum egész éven át nyitva tart (ünnepnapokon is), így a vendégek az év bármely szakában élvezhetik az egyedülálló gyógyvíz különleges hatásait.

Belépők, szolgáltatások

[go_pricing id=”tofurdo_arak”]

A víz a tó szintje alatt mintegy 40 méter mélységben lévő forrásbarlangból származik, ide 93%-ban meleg (41 C hőmérsékletű) és 7%-ban hideg (26 C) víz lép be. Bár a tó vizének eredete már az ókoriakat is foglalkoztatta, a 48 méter mélyen lévő forrást több évtizednyi próbálkozás után csak 1975-ben sikerült először megközelíteni és pontosan felmérni.

A víz a tó szintje alatt mintegy 40 méter mélységben lévő forrásbarlangból származik, ide 93%-ban meleg (41 C hőmérsékletű) és 7%-ban hideg (26 C) víz lép be. Bár a tó vizének eredete már az ókoriakat is foglalkoztatta, a 48 méter mélyen lévő forrást több évtizednyi próbálkozás után csak 1975-ben sikerült először megközelíteni és pontosan felmérni. A tó közel 127 000 m3-nyi vízkészlete 3,5 nap alatt teljesen kicserélődik, így érthető, hogy miért annyira tiszta a víz az év bármely időszakában. A hévízi tó különlegessége, hogy nem nevezhető állóvíznek. Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami az odalátogatót fogadja: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa, amely az egész tóban mindenhol fellelhető. A tó körüli lombhullató mocsárciprus fasorok, amelyek az egyediségét fokozzák.
Információk a Tófürdőről itt.

Képek a Hévízi Tófürdőről

[justified_image_grid ids=128,129,130,131]

Kiadó hirdetési felület!
Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület! Kiadó hirdetési felület!
Balatonakarattya - Kisfaludy sétány
Kerékpárbérlés, túravezetés: on2wheels
Ajánlott pihenőhely, szállás: Aszófő (kemping)
  • A Tófürdő megközelítése:
    Főbejárat (Schulhof sétány)
    Festetics Fürdőház (Ady u.)
    Északi bejárat, Deák-tér (buszpályaudvar mellett; időszakos nyitvatartással)
  • Öltözők használata:
    Kiválasztott szolgáltatás megvásárlása a pénztárnál
    Az órát csatolja a csuklójára
    Bejárati forgókapuknál tegye az órát a kék nyílhoz, majd a zöld nyílnál haladjon át
    Válasszon öltözőt (koedukált, női-férfi)
    A választott öltözőben a csuklójára helyezett órát érintse a szekrényválasztó leolvasóhoz
    Keresse meg a kijelzett szekrényt
    A szekrény 30 másodperc után automatikusan visszazár
Balatoni Bringakörút I.

A 4 napos bringatúránk kiindulópontja legyen Balatonalmádi, végpontja pedig Ábrahámhegy. Ez azért is célszerű, mert jobb minél előbb túllenni a jóval keményebb északi parton.